main.html

A tartalmi alapú keresőoptimalizálás (SEO) Arvisura-elmélete és gyakorlata: Metatézisek és Transzmutációk. Releváns tartalom + kontextus szempontú kreatív linképítés

Arvisura Seo Web

Arvisura Télikert

A megfelelően beépített terasz (teraszbeépítés) vagy külön épített télikert (télikertépítés) alkalmas lehet a kollektív tudatalatti rezgéshullámainak az összegyűjtésére. Ezen a réven a télikertben ejtőzők nemcsak hogy kipihenhetik a keményen dolgozó magyar kisemberek fáradalmait nagyobb focimeccsek után, hanem részesei lehetnek a nemzeti tudatalatti kinyilatkozásaiból való megvilágosulásnak. Akik megfelelő koncentráció közben lazítanak, illetve a lazításuk eléggé koncentrált, azok fejében egy ilyen télikertben megszólal az agyrádió. Ez természetesen ugyanúgy működik, mint az ezerkilencszáz hartvanas-hetvenes-nyolcvanas években működött Paál Zoltán ózdi kohász koponyájában, aki ennek alapján jegyezte le az Arvisurákat, emez örökbecsű könyvet, amely azóta is szenvedélyes online letöltések tárgya. De hát ő rovósámán volt!

A kísérletek bizonyítják és a SEO-szakértők is megerősíthetik, nem köll ahhoz rovósámánnak lenni, hogy az Arvisura-teraszon az embert megihlesse Anyahita ősanya szelleme.

arvisura-uveghazak.jpg

Agyrádióadás vételére alkalmas télikertek a Pilisben. Látható a központi antenna is, amely erősíti az Arvisura-térerőt.

kozmikus-telikert.jpg

A hun-magyar együttműködéssel készült, űrhajózásra is alkalmas gigantikus télikert Magna Hungaria területén, Ataiszban.

gigantikus-telikert.jpg

magyar arvisura - télikert-építés - terasz beépítés

Az okostelefon mint Arvisura-pacemaker

A mibiltelefonok megfelelő Arvisura-beállítással pacemakerként működhetnek

sms-arvusra-pillangosziv.jpg

Brit tudósok hosszas kutatás után megállapították, hogy a mobiltelefonok nemhogy nem károsak az egészségre, hanem egészségügyi segédeszközként is szolgálhatnak. Ehhez azonban le kell tölteni az internetről az ugyancsak brit szakemberek által kifejlesztett Arvisura mobilapplikációt, amely segítségével okostelefonunk többek között arra képes, hogy érzékelje szívritmusunkat (ehhez vagy kezünkben, vagy belső zsebünkben, de legalábbis közelünkben kell tartanunk, a megfelelően érzékeny készülékek egy átlagos pillangó szárnyának fesztávolságából már érzékelik a szívdobogásunk keltette elektromos hullámokat). A letöltött alkalmazás számos beállítást tesz lehetővé, de a fejlesztés legnagyobb szenzációja, amelyet az első helyen említünk, nyilvánvalóan az, hogy beállíthatjuk rajta a Pacemaker-funkciót. Okostelefonunk ettől kezdve nemcsak érzékeli, hanem elemzi is szívritmusunkat és ha a normálistól eltérő működést észlel, akkor szolgálatba helyezi magát és szívritmusszabályzóként kezd működni. Erről a tulajdonos nem is értesül, ám a készülék egy automatikus SMS-t küld az Arvisura-központba, ahol regisztrálják a pacemaker funkció aktivizálódását. Az applikáció honlapján megfelelő személyi kód megadásával bárki figyelemmel kísérheti ezeket az adatokat.

Az Arvisura másik funkciója a Kardiográf. A megfelelő billentyűk megnyomása után az odaadóan szívhez szorított okostelefon rögzíti és ugyancsak a központba továbbítja a tulajdonos kardiogrammáját.

Érdekességként megemlítjük, hogy a multifunkcionális Arvisurát a világon első ízben lepkeféléken tesztelték, így bizonyosodott be, hogy az applikáció alkalmas a pillangószív működésének minden apró rezdülését felfogni, így megakadályozható az infarktusveszély észrevétlenül maradása a humánorvoslásban is.

A mobiltelefonok nyújtotta nagyszerű szolgáltatást külön is ajánljuk a háziorvosok és távgyógyászok szíves figyelmébe: töltsék le az Arvisurát, a világ első mobiltelefonos pacemaker alkalmazását.

Forrás:

További részletek az arvisura-pillangószív értelmezések és a mobilmarketing összefüggéseit illetően:

Transzgenetikus állatkert: pirézek építik

Transzgenikus állatkert, transzgenikus télikert építés - piréz génmanipuláció

Az első transzgenetikus állat, a csupakabra

transzgenetikus állat a csupakabra

Amennyiben idegen géneket, más néven kalóz vagy piréz géneket ültetnek át egy állat vagy növény genomjába génsebészeti úton, akkor az így létrejött állat, ill. növény transzgenetikus, transzgénikus. A transzgenetikus állat, ill. növény önmagához lényegíti a piréz gént, ennek a folyamatnak a neve a genetikában: arvisura-genezis.

Az első transzgenikus állatot 1982-ben állították elő, amikor is egy a caribi térségben őshonos, de a Kárpátokban is fellelhető csupakabra (chupacabra) nőstény megtermékenyített petesejtjének pronukleuszába mikroinjektálással a rézfaszú bagoly növekedési hormonját mint transzgént juttatták be. A művelet nyomán egészségesen megszületett, farkánál fogva összenőtt híres csupakabra ikerpár a Nature folyóirat címlapjára is rákerült (lásd fenti képünket).

Ilyen előzmények után mintegy tíz évvel ezelőtt egy kanadai piréz képzőművész, Adelay B. Kroll vetette fel azt, hogy olyan különleges állatkertben kellene bemutatni a különböző, már szép számban létező mesterséges életformákat, amely környezet illene hozzájuk. Ugyanígy a transzgenetikus növények számára szerinte különleges télikert létesíthető. Ő maga vállalkozna - jelentette be 2006-ban - a teljes dizájn-projekt lebonyolítására, megtervezné és létrehozná a transzgenetikus növény- és állatkert arculatát.

A tervei szerint a transzgenikus állatkert a világban szétszóratott pirézek egyik gyülekezési helyén, Torontóban kapna helyet, és a medúzák génjének köszönhetően a sötétben világító állatok meg növények mellett ott lennének például azok a kecskék is, amelyek ismét csak módosított tejében pókgén található, és így a tej különböző katonai vagy ipari alkalmazások alapanyagául szolgál. Egyes, külön erre a célra kialakított felületeken pedig emberi hajat és körmöt, illetve pillangószívet, lótüdőt és xilofonként működő csontokat lehetne nevelni, miközben az épületek víztaszító hüllőpikkelyeket növeszthetnének magukra a nedvesség ellen, és a látogatók úgynevezett geckovátorral (gekkó+elevátor, vagyis gekkó és lift) közlekednének az épületek között – sőt, magukon az épületek felületén is. A projektnek természetesen a csupakabra lenne a totemállata és kabalafigurája.

Az egésznek az a célja - fejtegette Adelay B. Kroll 2006-ban-, hogy érzékeltesse, mennyire más lesz a világ a biotechnológia forradalmának köszönhetően a nem is olyan távoli jövőben.

A projektum, támogatás hiányában, csaknem elfelejtődött, ám fiatal, a pénz keresésre optimalizálódott és szocializálódott piréz dizájnerek újrafelfedezték az ötletet, előbb megkeresték idős kollégájukat, majd intenzív pénzcsinálásba kezdtek, mígnem előteremtették a transzgenetikus növény- és állatkert létrehozásához szükséges pénzügyi fedezőanyagot. Az teljes állat- és növénykert-építés persze ennél többe kerül, ezért  nagyszabású mobiltelefonos marketingkampányt indítottak, minden pirézt sms-ben értesítettek a hozzájárulás lehetőségéről. Az Csupakabra nevű okostelefon-alkalmazás lehetővé tette a bankszámláról közvetlenül történő tömeges támogatást, így nagyon hamar összejött a szükséges finánctőke. A piréz összefogásnak köszönhetően a közeljövőben megépülhet a transzvesztita Vesta-szüzek mint kariatidák ékesítette létesítmény - az arvisura-genezis nagyobb dicsőségére.

____________________

Kapcsolódó témák:

Első piréz arvisurák

pirez arvisurasms a télikertből - Az első magyar piréz arvisurák a Google találati listán jelentek meg. Mondhatnánk gerilla-arvisuráknak vagy meghekkelt arvisuráknak is őket, lévén a törzsökös ősmagyar társaiktól eltérően nem a hamis mítosz még hamisabb dokumentumait képezték, hanem céljuk az volt, hogy ezt a hamisságot leleplezzek. No, nem a tudományosság szenteszközeivel (a téves állítások tételes cáfolása), nem egyfajta gerillamarketing eszközökkel. A Piréz Arvisurák mögött ugyanis egy webakció sejthető. Kitalálója és megvalósítója azt érte el, hogy az eredeti (hamis) tartalomtól eltérően egy egészen másfajta, de ugyancsak fikciós tartalom jelenjen meg akkor, ha valaki az arvisura, arvisurák kulcskifejezésekkel internetes keresést indít. Első helyen ugyan még mindig a Wikipédia szócikke szerepelt, de a második és harmadik Google-pozícióba már sikerült teljesen új jelentéseket felcsempészni. Ezek többnyire azt állítják, hogy a nevezett arvisurák a keleti egzisztencializmus alaptételei egyenesen Cecil M. Joepardy Nagy Traktátum c. művéből.

A jól szerepeltetett weboldalakon sok egyéb jópofa infó is elérhető, akadhat, aki el is hiszi. Szó esik például a szanszkrit nyelvi eredetről, a rálényegítésről mint ontológiai processzusról; de arról is, hogy ez az egész arvusurásdi nem egyéb, mint háborús szovjet propaganda, amelyet kiképzett ejtőernyős ügynökök terjesztettek a megszállni kívánt vagy már megszállt országok lakossága körében, így Magyarországon is - így alakult ki Ózd központtal a magyar arvisuracsakra,

Manapság már védettséget élveznek a gyéren tenyésző arvisurákok, télikertben óvják őket a hideg szelektől és segélykérő mobiltelefonok állnak rendelkezésükre baj esetén.

Tovább olvasom

Szamizdat Arvisura

alternatív és szamizdat arvisura-magyarázatok - ellenkánon, szemben a trenddel

egy ízléstelen fotót törölt innen az öncenzúrám.

 

A boldog pár: Orbán és Putyin. Előbbi a menyasszony, utóbbi ölébe veszi az előbbit. Ismeritek a képek, terjed a neten. Jól egymásra találtak az Arvisurában. No de akkor ez egy szamizdat-fotó lett volna? Vagy lenne? Engedélyezve nem volt az öncenzúrámnál...

A szamizdatok kora lejárt, mondhatnánk. Hát igenis, meg nemis. Igen, mert hivatalosan cenzúra nincsen, semmilyen kiadvány megjelentetése elé nem állíthatók politikai akadályok. Viszont továbbra is vannak olyan témák, amelyek ilyen vagy amolyan vonatkozásban tabunak számítanak és az ezeket érintő könyveket megjelentetni nem problémamentes. Ha a szamizdat fogalmát kicsit kitágítjuk, és értjük alatta azokat a kiadványokat is, amelyek a hivatalos álláspontokkal, a trenddel, a mainstreammel, a kánonnal szemben jelennek meg, ráadásul a szerzők saját szakállára (pénzéből, felelősségére), akkor valamelyest ugyan billegősen, de mégis beszélhetünk egy újfajta szamizdatirodalom létezéséről.

Tovább olvasom

SMS-tömegkampány - Arvisura-csoport

arvisura-smskampany.jpgA nemzetközi viszonylatban is tömeges hírnévre szert tett Arvisura-csoport SMS-kampányt hirdet abból a célból, hogy az információk átadásával kiküszöbölje a Google 2015-ös algoritmus-frissítései révén várhatóan keletkező SEO-károkat, illetve enyhíteni igyekszik azokat rövid szöveges üzenetek továbbításával az Arvisura-felhasználók felé. Mint ismeretes, a világmonopóliummá vált és a keresési programokon kívül ezer másban is piacvezetővé avanzsált multicég 2013-ban megkísérelte tökéletesen ellehetetleníteni a honlapoptimalizációt és tömeges sms küldést. Más keresőmarketing módszerek mellett leginkább a kulcsszavas linkprofil building vált lehetetlenné.

Az Arvisura-csoport SEO-szakosztálya részéről felmerült a probléma: hogyan lehetséges választott kulcsszavakkal a Goggle-találatok élére kerülni, ha nem használhatunk kulcsszavas linkszövegeket (anchor textus). Nos, ezt az áthidalhatatlannak látszó kognitív disszonanciát oldja fel az úgynevezett diszperzív linképtő cirill és metód, amelynek a népszerűsítésére most sms-kampányt hirdet a tiltakozó tömeg.

Tovább olvasom

Az Arvisura mint virtuális sms-szerver

A kollektív tudatalatti virtuális szervere: az Arvisura SMS

arvisura virtuális szerverTömeges SMS-ben egy télikertbe hívták össze nemrégiben és a budapesti Okkult Tudományok Üveg Házában jelentették be az Arvisura Szamizdat Könyvkiadó megalapítását. Mint Dr. Kállay O. Béla alapító főszerkesztő elmondotta, a szellemi műhely hidat kíván verni az ősi okkultizmus és spiritualizmus körébe tartozó tudományok és a modern számítástechnika között. Első kiadványuk például a kollektív tudatalatti megnyilvánulásai és az internetes adatforgalom közötti összefüggéseket tárgyalja. A jeles arab származűású brit szerző, Lloyd al-Bakar nem kevesebbet állít monográfiájában, mint azt, hogy a kollektív tudatalattit megtestesítő úgynevezett Arvisura akként működik az emberiség látens emlékezetében, mint valamiféle virtuális szerver az internetes adatok tárolásában. Az Arvisura egy globális és univerzális adattár, amely azonban önmagában nem jeleníthető meg, hanem csakis médiumok által. Ilyen médium volt a közelmúlt Paál Zoltán félig írástudatlan ózdi kazánkovács, aki az általa agyrádiónak nevezett kommunikációs csatornán "vette" a hun-magyar őstörténet teljes tudásanyagát és ezt le is jegyezte az Arvisurák - Igazszólás mintegy 40.000 gépelt szövegoldalt kitevő szövegében (később több csonkított kiadást is megélt).

Nos, a Kiadó első készülő könyve bőven tárgyalja a Magyar Arvisura keletkezésének történetét is, feltárva, hogyan is működött Páal Zoltán agyrádiója, azaz milyen forrásból, milyen adatbázisból (no, ez lenne az a virtuális szerver, vagyis VPS, amely tömeges sms-küldésre is képes kampány idején) merítette tudását, honnan jött az a tömérdek információ, amelyet évtizedeken keresztül megszállottként lejegyzett (holott "magától" írni alig tudott).

A főszerkesztő a készülő kiadványról még azt is elárulta, hogy elméleti alapját nagyrészt a keleti egzisztencialista filozófia képezi, amely Arvisurának nevezi a kollektív tudatalattinak az új szubsztanciákra történő rálényegülését.

A közönség soraiból feltett első kérdés persze az volt, hogy mi a várható könyv címe. Arvisura VPS - mondotta a főszerkesztő, mire a hallgatóság hangos ovációban tört ki. Lelkesedésük akkor hagyott alább, mikor az előadó jelezte, hogy a monográfia természetesen ősi székely-magyar rovásírással íródott és ekként jelenik meg. Viszont akinek van agyrádiója, saját anyanyelvén bármikor leolvashatja az Arvisura Kiadó központi szerveréről.

Arvisura VPS-Sms

A Virtual Private Server vagyis Saját Virtuális Szerver speciális tárhely, amely nagy számban hozható létre és értékesíthető egy nagy teljesítményű szerver virtualizációja révén. Az ügyfél számára a VPS egy fizikai szerver tulajdonságait emulálja, így rendszergazdai felhatalmazással üzemeltetheti. - Arvisura Könyv Kiadó: Budapest-Ungvár. Magyar Arvisura: hamis őstörténeti mítosz. Virtuális szerver bérlés, hosting, szolgáltatás

2015\07\02 Seo Arvisura 2 komment

Arvisura letöltés - Könyv

szamizdat arvisura könyv letöltés ingyen online - internet

tsúszó arvisura letöltésPosztumusz Arvisura letöltésre ítélte a SEO-kúria Tsúszó Sándort szamizdat könyvkiadás és szerverfeltörés bűntette miatt. Az idős korában Svédországban elhunyt költőt és gondolkodót pornográf költemények megjelentetése és terjesztése, illetve egy fiatalkori ballépése miatt ítélték ténylegesen letöltendő Arvisurára.

Történt, hogy az akkor éppen egy Ford automobillal közlekedő felvidéki avantgárd költő meglátogatta festőbarátjait a festői Ungváron. Hírét vette ugyanis, hogy befagyott a Szinevéri tó és arra gondolt, a tó jegén végrehajthatná elméletben már összeállt sejtésének gyakorlati ellenőrzését. A Tsúszó-sejtés abban állt, hogy golfozni lehetetlen jégen, mert az ütő játékos azelőtt seggre esik a nagy lendülettől, mielőtt a labdát megüthetné. A sejtés kiegészítése, hogy ugyancsak lehetetlen pucéron szeretkezni, mert az alant fekvő fél még az orgazmus előtt megjegecesedik. Erről számos obszcén verset is írt korábban, most azt tervezte, barátainak a tó jegén elkoreografálja valamennyit.

Azok a begyepesedett agyú, romantikus és akadémista stílusban festő ungvári piktorok épp megfelelnek erre a célra, gondolta. Elhajtott hát Pozsonyból (akkoriban ott lakott és ott terjesztette mélyerotikus verseit) a kies Kárpátok lábához, beültette kocsijába a számos drága golfütő közé Manajlót, Koczkát, Erdélyit, ráadásnak a faszobrász hírében álló Szvidát és elindultak Szinevir felé.

Ám soha nem érkeztek meg oda, mert Tsúszó a kollektív tudatalatti szétsugárzása révén teljesen ellehetetlenítette művészbarátait egy spontán szerverfeltöréssel. Annyira lehetetlenné váltak, hogy vissza kellett fordulniuk és új szervert kellett bérelniük öreg napjaikra. Ezzel óriási kárt okoztak a tudományos haladásnak és hálaadásnak. Éppen ezért cirka hetven év elteltével a SEO-ítélőtábla ténylegesen letöltendő posztumusz Arvisurára ítélte a pirézek nagy igricét, Tsúszó Sándort.  Ez lehűtötte a kedélyeket és a túlforrósodott szervereket egyaránt és haránt csíkozva is is jégre tették.

arvisura-konyv-letoltes pdfArvisura könyv letöltése - kollektív tudatgyakorlat, erotikus tantra jóga

Tovább olvasom

Budapesten télikertépítés, szövegírás

Keresőmarketing célú kreatív szövegírás "Télikertépítés Budapest" címmel. Arvisura Seo Projekt honlapszöveg

madam-cezane-a-telikertben-bpA kérdésre, hogy Arvisura-olvasás közben lehet-e télikertet építeni, a válasz nemleges. Az Arvisurák magasztos szentsége nem engedi meg, hogy tanulmányozásuk fennkölt jellegét bármi profán jelentéktelenséggel bagatellizáljuk. Ám ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy télikertépítés közben foglalkozhatunk-e az Arvisurával és annak SEO-hatásával, akkor határozott igennel válaszolhatunk: ugyanis arvisurázni mindig és bárhol, bármilyen körülmények között nemcsak hogy lehet, hanem üdvözítő is. Így aztán Seo-blogunk ifjú arvisurái, midőn a magyar fővárosban belevetették magukat a növényházak, virágpavilonok és télikertek építésébe, egyszersmind alámerültek az Arvisura szent tanainak és gyakorlati útmutatóinak felettébb felemelő tanulmányozásába.

Elsőül egy teraszbeépítés munkálatait kezdték el, eközben féltett könyveikből kiolvasták Anyahita höstörténetét, megtudták, hogy a magyarok pogány Boldogasszonya a Szíriuszról származik ás onnan hozta magával nemcsak a rovásírásos aranylemezeket, hanem azokat az egzotikus növényeket is, amelyekről Budapesten sokan nem is tudják, mi az eredetük.

A télikertek építése remekül folyt és még egy kevés honlapoptimalizálásra is maradt ideje az ifjú seoszakiknak, akiknek a keresőmarketing eljárások iránti érdeklődése töretlen maradt azután is, hogy a budapesti Állat- és Növénykert Pálmaházában elvesztették szakmai szüzességüket, nem tudván ellenállni egy hatalmasan gyönyörű  lótuszvirág csábításának. Úgy hulltak kelyhébe, hogy ezután weboldalakra szöveget írni már nem is adatott kedvük. Holott szövegírásból kollokváltak még Ungváron, de a Kárpátaljai Keresőoptimalizátor Központ (KKK) gyorstalpaló tanfolyama, úgy tűnik, nem adott megfelelő felkészítést számukra. Elmentek hát palánta- és szószaporítást tanulni Kukorelly Endre és Garaczi László magyar írókhoz, akik a budapesti télikertek történetének megírására inspirálták őket. Lásd a PR-cikk elhelyezés vonatkozásában is az alábbi honlapszöveget:

Tovább olvasom

PR cikk: keresőmarketing szolgáltatás

prcikk-elhelyezes-szovegirasA SEO-technikák fejlődésének nem újkori leleménye a PR-cikk elhelyezés. Keresőmarketing szakemberek idejekorán felismerték, hogy a klasszikus Public relations elterjedése az online szférában újabb lehetőségeket rejt. A szövegtestbe ágyazott internetes hivatkozás (link) nem meredezik pucéron egy weboldalon, hanem úgy mutat a céloldalra, hogy megfelelő kontextusba van helyezve, így relevanciával rendelkezik, főként, ha maga az oldal is kapcsolatba hozható a támogatni kívánt honlap tematikájával. 

A metódus olyannyira elterjedt és olyan mértékben megszaporodtak a piárcikkes hivatkozások, hogy a Google felfedezte a manupulációt és irányelvei közt az illegális optimalizációs eljárások közé sorolta a fizetett PR-cikkekkel való operálást. Igen ám, de hogyan lehet megállapítani, hogy a a cikk egyfelől valóban fizetett-e, másfelől valóban linképítő célzattal elhelyezett szövegről van-e a szó. Mert keletkezhetnek ilyen cikkel természetes úton is: egy híroldalon, blogban, portálon bemutatnak egy szolgáltatást, felhívják a figyelmet egy honlapra... gyakori az ilyesmi. Ezeket kiszűrni igen körülményes, így a Google inkább csak a nagyon kirívó PR-cikkvsásárlásokat bünteti, azokat is csak akkor ha kirívóan nagy számban támogatják ilyenek a jó helyezést elérni kívánó oldalt. Ezt ezt is leginkább csak angol nyelvterületen.

A magyar nyelvű honlapok és magyar nyelvű PRcikkek esetében nem ismerünk olyan esetet, amikor kifejezetten ezek miatt kapott volna visszasorolást a honlap. Míg a katalóguslinkek használata inváziószerű szankcionálásokban részesült (pl. 2013 őszén), addog a piáros módszerek esetében ilyenről nem tudunk. Magyar nyelvterületen a Public relations linkelés ma is az egyik legelterjedtebb és azt kell mondanunk, legbiztonságosabb módszer.

Tovább olvasom