main.html

Releváns honlap tartalom marketing. A keresőoptimalizálás (SEO) Arvisura-elmélete és gyakorlata: Metatézisek és Transzmutációk. Kulcsszavas kontextus és kreatív linképítő aranylemez

Arvisura Seo Web


A magyar média jövője. A kultúra mint a demokrácia lelkiismerete

A hozzáférés demokratizmusa. Szembenézés a demokratikus kultúra normarendszerével és etoszával

A demokratikus kultúra kérdése

demokratikus-kultura.gifA magyar média jövője nem a képernyőn tetszelgő politikusok és buta sznobok ügye. A médiarendszer megújulása annyit jelent, hogy végre megérkezik a jelen társadalomba, otthagyja a késő Kádár-kor rettenetes ízlésvilágát és antidemokratizmusát. Minden olyan intézmény, amely ezt a folyamatot segíti: hasznos. A magyar médiarendszer többé nem lehet az elit belügye. Átalakításával a Kádár-kor utolsó kulturális iszonyata tűnne végre el.

Ez az írás 10 évvel ezelőtt, 2007-ben jelent meg az azóta megszűnt Hírszerző portálon. Hogy a helyzet milyen irányban változott azóta, ki-ki döntse el saját tapasztalatai alapján.

A nyilvánosság szerkezetének átalakítása a nyilvánosság szerkezetének a része: azaz olyan gyakorlati cselekvés, amelynek szimbolikus ereje, lehetséges kulturális tőkéje vitathatatlan. Azoknak az intézményeknek a sorsa, amelyek a nyilvánosság szerkezetét megjelenítik, fenntartják, a magyar demokrácia megkülönböztetetten fontos kérdései. Amiről szó van, az semmi egyéb, mint a demokratikus, nyilvános közkultúra normáinak megjelenése a kulturális térben, vagy épp azok értelmezhetetlenné válása.

Azaz: ezek az intézmények definiálják a hozzáférés technológiáit, illetve jelentős mértékben hozzájárulhatnak a magyar nyelvű tartalmak gazdasági hátterének megteremtéséhez. Bármilyen szerkezeti átalakításra is kerül sor, annak céljai között ott kell, hogy szerepeljen a kortárs média kulturális forradalmának elősegítése.

*

Nem tudom, hogy mindazok, akik az utóbbi napokban a Hírszerzőn nyilvánosságra került, amúgy példátlanul centralizáló és értelmetlen állami vízfejet teremtő szerkezeti átalakításokra vonatkozó javaslatokat megtették, mennyire voltak a tudatában annak, hogy itt nem a "pártok közötti egyeztetés" a kérdés, hanem egy társadalom önreprezentációs, tematizációt és marginalizációt, a hozzáférés demokratizmusát, dinamizmusát egyaránt meghatározó meta- és megagépezetének megtervezése. S ugyan persze, törvénytisztelő állampolgárként mélységes bizalmam van (értsd: inkább volt) a parlamenti pártok működését illetően, de mindez tényleg nem csak rájuk és a mögöttük álló érdekcsoportokra tartozó kérdés.

Mert lássuk be, ami 1997 óta a magyar médiavilágban zajlik, az egyetlen, azaz egyetlen szempontból kielégítő: a pártok reprezentációjának szempontjából. Kicsit nyersebben fogalmazva, mindaddig, amíg a kereskedelmi televíziók az épp szükséges mértékben depolitizálhatóak, illetve a kulturális állampolgárság dimenziói helyett a fogyasztók gyors kiszolgálásában érdekeltek, az MTV teljes mértékben zsarolható, s a pártok, ha kedvük szottyan, időnként zsarolják is, addig ezek a szervezetek ellenérdekeltek a nyilvánosság szerkezetének átalakításában.

*

Úgy becsületes, ha megírom, hogy erre a szomorú és szorongató következtetésre nem pusztán az íróasztal mögött ülve jutottam. Az elmúlt években számos vitában vettem, vehettem részt, beszéltem, beszélhettem döntéshozókkal, s azt kellett tapasztalnom, hogy minden egyes fél végtelen jóindulata ellenére, a médiarendszer reformja odébb van, mint valaha. S nem azért, mert miniszterek, tanácsadók, államtitkárok, kormánypárti és ellenzéki tagok jó, vagy rossz emberek, hanem azért, mert kényszerűen kiszolgálják azt a hatalmat, amelyből élnek, s amelynek védettjei, részesei, kiváltságosai.

Nincs is ezzel semmi baj. Nincs, addig, amíg a társadalom különböző csoportjainak érdekei és a demokratikus kultúra eszményének elkötelezett pártok érdeke a gyakorlatban - legalább részben - egybeesik. Az a rendszer, amelyben a jóléti társadalmak médiahatóságai kialakultak, erre az egybeesésre épült - s nem ok nélkül, és gyakran sikerrel. Külön elemzések kérdése, hogy nálunk ma miért nem működik mindez, de attól tartok, hogy a teljes társadalomtudományi összefüggésrendszer felvázolása meghaladhatja a Hírszerző olvasóinak s szerkesztőinek türelmét.

E helyt most arról kellene beszélnünk, hogy mit jelent a politikai osztály önérdekének szembekerülése a demokratikus kultúra normarendszerével és etoszával.

Mindenekelőtt a kedves olvasók gondoljanak arra, hogy hány alkalommal ültek úgy a képernyő előtt, hogy annak nyomán, amit láttak, magukban azt kérdezték: vajon hol van a médiahatóság? S valóban: hol van, hol volt az ORTT akkor, amikor; amikor akarva-akaratlan, gyakran inkább tudatlanságból, mint rosszindulatból, a televíziók és rádiók naponta vették semmibe az állampolgári egyenlőség, a szegénység méltóságának eszméjét, amikor naponta látják, hogy a rasszizmus számtalan diskurzusa van jelen a mediális életvilágban.

Tovább olvasom

Szamizdat Arvisura, üveg zseb, plasztik társadalmi trendek

A klasszikus műanyag esete a cenzúrával. Analóg ajtó, digitális ablak

alternatív és szamizdat arvisura-magyarázatok - ellenkánon, szemben a műanyag trenddel. ablak a dabra

egy ízléstelen fotót törölt innen az öncenzúrám.

Vitrin üveg mögött a boldog pár: Orbán és Putyin. Előbbi a menyasszony, utóbbi ölébe veszi az előbbit. Ismeritek a képek, terjed a neten. Jól egymásra találtak az Arvisurában. No de akkor ez egy szamizdat-fotó lett volna? Vagy lenne? Engedélyezve nem volt az öncenzúrámnál...

A szamizdatok kora lejárt, mondhatnánk. Hát igenis, meg nemis. Igen, mert hivatalosan cenzúra nincsen, semmilyen kiadvány megjelentetése elé nem állíthatók politikai akadályok. Viszont továbbra is vannak olyan témák, amelyek ilyen vagy amolyan vonatkozásban tabunak számítanak és az ezeket érintő könyveket megjelentetni nem problémamentes. Ha a szamizdat fogalmát kicsit kitágítjuk, és értjük alatta azokat a kiadványokat is, amelyek a hivatalos álláspontokkal, a trenddel, a mainstreammel, a kánonnal szemben jelennek meg, ráadásul a szerzők saját szakállára (üvegzsebében látszó pénzéből, felelősségére), akkor valamelyest ugyan billegősen, de mégis beszélhetünk egy újfajta szamizdatirodalom létezéséről ebben az elműanyagosodott társadalomban.

Tovább olvasom