A magyar média jövője. A kultúra mint a demokrácia lelkiismerete
A hozzáférés demokratizmusa. Szembenézés a demokratikus kultúra normarendszerével és etoszával
A demokratikus kultúra kérdése
A magyar média jövője nem a képernyőn tetszelgő politikusok és buta sznobok ügye. A médiarendszer megújulása annyit jelent, hogy végre megérkezik a jelen társadalomba, otthagyja a késő Kádár-kor rettenetes ízlésvilágát és antidemokratizmusát. Minden olyan intézmény, amely ezt a folyamatot segíti: hasznos. A magyar médiarendszer többé nem lehet az elit belügye. Átalakításával a Kádár-kor utolsó kulturális iszonyata tűnne végre el.
Ez az írás 10 évvel ezelőtt, 2007-ben jelent meg az azóta megszűnt Hírszerző portálon. Hogy a helyzet milyen irányban változott azóta, ki-ki döntse el saját tapasztalatai alapján.
A nyilvánosság szerkezetének átalakítása a nyilvánosság szerkezetének a része: azaz olyan gyakorlati cselekvés, amelynek szimbolikus ereje, lehetséges kulturális tőkéje vitathatatlan. Azoknak az intézményeknek a sorsa, amelyek a nyilvánosság szerkezetét megjelenítik, fenntartják, a magyar demokrácia megkülönböztetetten fontos kérdései. Amiről szó van, az semmi egyéb, mint a demokratikus, nyilvános közkultúra normáinak megjelenése a kulturális térben, vagy épp azok értelmezhetetlenné válása.
Azaz: ezek az intézmények definiálják a hozzáférés technológiáit, illetve jelentős mértékben hozzájárulhatnak a magyar nyelvű tartalmak gazdasági hátterének megteremtéséhez. Bármilyen szerkezeti átalakításra is kerül sor, annak céljai között ott kell, hogy szerepeljen a kortárs média kulturális forradalmának elősegítése.
*
Nem tudom, hogy mindazok, akik az utóbbi napokban a Hírszerzőn nyilvánosságra került, amúgy példátlanul centralizáló és értelmetlen állami vízfejet teremtő szerkezeti átalakításokra vonatkozó javaslatokat megtették, mennyire voltak a tudatában annak, hogy itt nem a "pártok közötti egyeztetés" a kérdés, hanem egy társadalom önreprezentációs, tematizációt és marginalizációt, a hozzáférés demokratizmusát, dinamizmusát egyaránt meghatározó meta- és megagépezetének megtervezése. S ugyan persze, törvénytisztelő állampolgárként mélységes bizalmam van (értsd: inkább volt) a parlamenti pártok működését illetően, de mindez tényleg nem csak rájuk és a mögöttük álló érdekcsoportokra tartozó kérdés.
Mert lássuk be, ami 1997 óta a magyar médiavilágban zajlik, az egyetlen, azaz egyetlen szempontból kielégítő: a pártok reprezentációjának szempontjából. Kicsit nyersebben fogalmazva, mindaddig, amíg a kereskedelmi televíziók az épp szükséges mértékben depolitizálhatóak, illetve a kulturális állampolgárság dimenziói helyett a fogyasztók gyors kiszolgálásában érdekeltek, az MTV teljes mértékben zsarolható, s a pártok, ha kedvük szottyan, időnként zsarolják is, addig ezek a szervezetek ellenérdekeltek a nyilvánosság szerkezetének átalakításában.
*
Úgy becsületes, ha megírom, hogy erre a szomorú és szorongató következtetésre nem pusztán az íróasztal mögött ülve jutottam. Az elmúlt években számos vitában vettem, vehettem részt, beszéltem, beszélhettem döntéshozókkal, s azt kellett tapasztalnom, hogy minden egyes fél végtelen jóindulata ellenére, a médiarendszer reformja odébb van, mint valaha. S nem azért, mert miniszterek, tanácsadók, államtitkárok, kormánypárti és ellenzéki tagok jó, vagy rossz emberek, hanem azért, mert kényszerűen kiszolgálják azt a hatalmat, amelyből élnek, s amelynek védettjei, részesei, kiváltságosai.
Nincs is ezzel semmi baj. Nincs, addig, amíg a társadalom különböző csoportjainak érdekei és a demokratikus kultúra eszményének elkötelezett pártok érdeke a gyakorlatban - legalább részben - egybeesik. Az a rendszer, amelyben a jóléti társadalmak médiahatóságai kialakultak, erre az egybeesésre épült - s nem ok nélkül, és gyakran sikerrel. Külön elemzések kérdése, hogy nálunk ma miért nem működik mindez, de attól tartok, hogy a teljes társadalomtudományi összefüggésrendszer felvázolása meghaladhatja a Hírszerző olvasóinak s szerkesztőinek türelmét.
E helyt most arról kellene beszélnünk, hogy mit jelent a politikai osztály önérdekének szembekerülése a demokratikus kultúra normarendszerével és etoszával.
Mindenekelőtt a kedves olvasók gondoljanak arra, hogy hány alkalommal ültek úgy a képernyő előtt, hogy annak nyomán, amit láttak, magukban azt kérdezték: vajon hol van a médiahatóság? S valóban: hol van, hol volt az ORTT akkor, amikor; amikor akarva-akaratlan, gyakran inkább tudatlanságból, mint rosszindulatból, a televíziók és rádiók naponta vették semmibe az állampolgári egyenlőség, a szegénység méltóságának eszméjét, amikor naponta látják, hogy a rasszizmus számtalan diskurzusa van jelen a mediális életvilágban.


PR-cikk a télikertből
A nemzetközi viszonylatban is tömeges hírnévre szert tett SEO-Arvisura-csoport SMS-kampányt hirdet abból a célból, hogy az információk átadásával kiküszöbölje a Google 2015-ös algoritmus-frissítései révén várhatóan keletkező SEO-károkat, illetve enyhíteni igyekszik azokat rövid szöveges üzenetek továbbításával az Arvisura-felhasználók felé. Mint ismeretes, a világmonopóliummá vált és a keresési programokon kívül ezer másban is piacvezetővé avanzsált multicég 2013-ban megkísérelte tökéletesen ellehetetleníteni a honlapoptimalizációt és tömeges sms küldést. Más keresőmarketing módszerek mellett leginkább a kulcsszavas linkprofil building vált lehetetlenné.
Tömeges SMS-ben egy télikertbe hívták össze nemrégiben és a budapesti Okkult Tudományok Üveg Házában jelentették be az Arvisura Szamizdat Könyvkiadó megalapítását. Mint Dr. Kállay O. Béla alapító főszerkesztő elmondotta, a szellemi műhely hidat kíván verni az ősi okkultizmus és spiritualizmus körébe tartozó tudományok és a modern számítástechnika között. Első kiadványuk például a kollektív tudatalatti megnyilvánulásai és az internetes adatforgalom közötti összefüggéseket tárgyalja. A jeles arab származűású brit szerző, Lloyd al-Bakar nem kevesebbet állít monográfiájában, mint azt, hogy a kollektív tudatalattit megtestesítő úgynevezett Arvisura akként működik az emberiség látens emlékezetében, mint valamiféle virtuális szerver az internetes adatok tárolásában. Az Arvisura egy globális és univerzális adattár, amely azonban önmagában nem jeleníthető meg, hanem csakis médiumok által. Ilyen médium volt a közelmúlt Paál Zoltán félig írástudatlan ózdi kazánkovács, aki az általa agyrádiónak nevezett kommunikációs csatornán "vette" a hun-magyar őstörténet teljes tudásanyagát és ezt le is jegyezte az Arvisurák - Igazszólás mintegy 40.000 gépelt szövegoldalt kitevő szövegében (később több csonkított kiadást is megélt).
Tsúszó Sándor Fordja és papírlaptopja
Arvisura könyv letöltése - kollektív tudatgyakorlat, erotikus tantra jóga
A kérdésre, hogy Arvisura-olvasás közben lehet-e télikertet építeni, a válasz nemleges. Az Arvisurák magasztos szentsége nem engedi meg, hogy tanulmányozásuk fennkölt jellegét bármi profán jelentéktelenséggel bagatellizáljuk. Ám ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy télikertépítés közben foglalkozhatunk-e az Arvisurával és annak SEO-hatásával, akkor határozott igennel válaszolhatunk: ugyanis arvisurázni mindig és bárhol, bármilyen körülmények között nemcsak hogy lehet, hanem üdvözítő is. Így aztán Seo-blogunk ifjú arvisurái, midőn a magyar fővárosban belevetették magukat a növényházak, virágpavilonok és télikertek építésébe, egyszersmind alámerültek az Arvisura szent tanainak és gyakorlati útmutatóinak felettébb felemelő tanulmányozásába.
A SEO-technikák fejlődésének nem újkori leleménye a PR-cikk elhelyezés. Keresőmarketing szakemberek idejekorán felismerték, hogy a klasszikus Public relations elterjedése az online szférában újabb lehetőségeket rejt. A szövegtestbe ágyazott internetes hivatkozás (link) nem meredezik pucéron egy weboldalon, hanem úgy mutat a céloldalra, hogy megfelelő kontextusba van helyezve, így relevanciával rendelkezik, főként, ha maga az oldal is kapcsolatba hozható a támogatni kívánt honlap tematikájával.