Budapesten télikertépítés, szövegírás
Keresőmarketing célú kreatív szövegírás "Télikertépítés Budapest" címmel. Arvisura Seo Projekt honlapszöveg
A kérdésre, hogy Arvisura-olvasás közben lehet-e télikertet építeni, a válasz nemleges. Az Arvisurák magasztos szentsége nem engedi meg, hogy tanulmányozásuk fennkölt jellegét bármi profán jelentéktelenséggel bagatellizáljuk. Ám ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy télikertépítés közben foglalkozhatunk-e az Arvisurával és annak SEO-hatásával, akkor határozott igennel válaszolhatunk: ugyanis arvisurázni mindig és bárhol, bármilyen körülmények között nemcsak hogy lehet, hanem üdvözítő is. Így aztán Seo-blogunk ifjú arvisurái, midőn a magyar fővárosban belevetették magukat a növényházak, virágpavilonok és télikertek építésébe, egyszersmind alámerültek az Arvisura szent tanainak és gyakorlati útmutatóinak felettébb felemelő tanulmányozásába.
Elsőül egy teraszbeépítés munkálatait kezdték el, eközben féltett könyveikből kiolvasták Anyahita höstörténetét, megtudták, hogy a magyarok pogány Boldogasszonya a Szíriuszról származik ás onnan hozta magával nemcsak a rovásírásos aranylemezeket, hanem azokat az egzotikus növényeket is, amelyekről Budapesten sokan nem is tudják, mi az eredetük.
A télikertek építése remekül folyt és még egy kevés honlapoptimalizálásra is maradt ideje az ifjú seoszakiknak, akiknek a keresőmarketing eljárások iránti érdeklődése töretlen maradt azután is, hogy a budapesti Állat- és Növénykert Pálmaházában elvesztették szakmai szüzességüket, nem tudván ellenállni egy hatalmasan gyönyörű lótuszvirág csábításának. Úgy hulltak kelyhébe, hogy ezután weboldalakra szöveget írni már nem is adatott kedvük. Holott szövegírásból kollokváltak még Ungváron, de a Kárpátaljai Keresőoptimalizátor Központ (KKK) gyorstalpaló tanfolyama, úgy tűnik, nem adott megfelelő felkészítést számukra. Elmentek hát palánta- és szószaporítást tanulni Kukorelly Endre és Garaczi László magyar írókhoz, akik a budapesti télikertek történetének megírására inspirálták őket. Lásd a PR-cikk elhelyezés vonatkozásában is az alábbi honlapszöveget:
A SEO-technikák fejlődésének nem újkori leleménye a PR-cikk elhelyezés. Keresőmarketing szakemberek idejekorán felismerték, hogy a klasszikus Public relations elterjedése az online szférában újabb lehetőségeket rejt. A szövegtestbe ágyazott internetes hivatkozás (link) nem meredezik pucéron egy weboldalon, hanem úgy mutat a céloldalra, hogy megfelelő kontextusba van helyezve, így relevanciával rendelkezik, főként, ha maga az oldal is kapcsolatba hozható a támogatni kívánt honlap tematikájával.
Kattintás után nagyítható!
A fenyvesekkel vadregényes Kárpátok egyik kitüntetett pontján nyílt meg a csészealj formájú Hotel Arvisura. A "Hotel" persze enyhe túlzás, a különleges építményben egyetlen apartman található, ezt viszont minden luxussal ellátták az építtetők. A helyszín pedig nem más, mint az a tisztás, ahová 1903-ban egy UFÓ leereszkedett és a ruszinoknak 64 aranylemezen elhozta az Arvisura Tanítást. A helyszínt a helybéli lakosok azóta is szent helyként tisztelték, nyolcévente Medvetor-ünnepet tartottak itt évtizedeken keresztül (akkor még nem számított itt ritkaságnak a barnamedve). Az eredeti történetről itt olvasható egy nem teljesen hiteles leírás:
Rakéta-forma után: csészealj
A második Arvisura-jel a Munkács melletti Kendereskén, annak is magaslati dombján létesült. A csészealj formájú emlékmű azért került éppen itt felállításra, mert Feszty Árpád jeles festőművészt, midőn czirka 130 esztendőkkel ezelőtt vázlatokat készített historikus munkájához, ehelyt különleges ajándékban részesült. Látván vesződéseit a primitív képrögzítő eszközökkel, az épp akkor itt landoló csillaghajósok egy korszerű digitális fényképezőgéppel lepték meg. Csoda-e, ha a csillag szó ezután a szálláshely megfelelő kiválasztására kötelezte Fesztyt. A fotózások után, ahogy azt a korabeli munkácsi lapok megírták, a piktor és különös vendégei „csengős-bongós fiákereken robogtak a Csillag-szállóba".
Talán mondanunk sem kell, hogy a minden tekintetben különleges Kárpátaljának saját Arvisurája van. Ehhez az őstörténeti örökséghez nem mindennapi módon jutottunk - de hát mi történik Kárpátalján mindennapi módon? Itt még a mindennapok sem mindennapiak.
bek között a ruszin és a magyar nép közös eredetét bizonyítja.
Mint ismeretes, Pirézföld hivatalos nemzeti valutája, amióta az ország kivívta a függetlenségét, a
A hindu mitikus folklór egyik legismertebb meséje az Igazszóló Pillangószív (Arvi Sura) címet-nevet viseli, amelyet magyarra, nem teljesen szabályosan