A hajókötelek története

Az alábbiakban részletesebben foglalkozunk a hajókötelek történetével és emellett összegyűjtöttük azt is, hogy milyen típusok közül válogathatunk ezen a téren.

galco-hajokotel.jpg

A hajókötelek története szinte egyidős a hajózás létrejöttével. Ennek oka, hogy maga a kötél már a történelem előtti időktől velünk volt, a vizeken való utazáshoz pedig saját fizikai erőnkön túl szükség volt a szél erejének megszelídítésére is, amihez az ilyen kötelek adtak megoldást.

Kötelek eredete

A kötelet már a történelem előtti időktől kezdve használta az ember:

  • vadászatra,
  • vontatásra,
  • lekötésre,
  • összekötésre,
  • szállításra,
  • emelésre,
  • mászásra.

A legelső kötöző alkalmatosságok valószínűleg vadon nőtt liánok és kúszónövények lehettek, melyeket hamar követték az első próbálkozások ezeknek az összefonásával és sodrásával.

A történelmi bizonyítékok szerint az ókori Egyiptom volt az első civilizáció, amely speciális eszközöket fejlesztett ki. A szalmából készült egyiptomi kötelek i.e. 4000-3500 évvel jelentek meg.

Az ókorban ezen kívül datolyapálma, len, füvek, papirusz rostjaiból és bőrből is készítettek kötelet. Az ilyen kötelek segítségével szállították munkások ezrei a kőtömböket a piramisok építéséhez.

I.e. 2800-tól kezdtek kenderkötelet használni Kínában. Az ezt követő évszázadokban egész Ázsiában és Európában elterjedt az alkalmazása és a kötélgyártás.

Hajókötelek megjelenése

A középkorban a brit szigetektől Itáliáig olyan kötélverő műhelyekben készítették a kötelet, amelyek igen hosszú folyosóból álltak. Itt a kötélpászmákat az épület teljes hosszában kifeszítették, majd összesodorták. A kötél hosszát így lényegében megszabta a műhely mérete.

Az ilyen módon készített kötelek hossza elérte a 100 métert, amire a nagy vitorlás hajókon volt szükség.

A tengerészetben használt hossz mértékegység a „cable length” (kábelhossz) is ehhez a technológiához kapcsolódik, egy (imperial) kábelhossz egyenlő egytized tengeri mérfölddel. Ha hosszabb kötélre volt szükség, két vagy több rövid kötelet összefontak. Az összefonás helyén a kötél vastagabb volt mint egyébként, ami nehézséget okozott a kötéldobra csévéléskor, vagy a kötélkorongon való áthaladásnál.

Az 1700-as évektől kezdve megindult ezen a téren is az innováció, aminek köszönhetően több kötélverő gépet szabadalmaztattak és építettek. Ennek köszönhetően a hajókötelek gyártása is egyszerűsödött.

Természetesen még a mai napig is készítenek hagyományos anyagokból köteleket, de az 1950-es évektől kezdve a mesterséges szálakból vert kötelek számítanak a leggyakoribbaknak.

Tovább olvasom