main.html

Releváns honlap tartalom marketing. A keresőoptimalizálás (SEO) Arvisura-elmélete és gyakorlata: Metatézisek és Transzmutációk. Kulcsszavas kontextus és kreatív linképítő aranylemez

Arvisura Seo Web


Virtuális könyv - Bábeli könyvtár

virtualis-konyv-babel-konyvtar.jpg

Mai szóhasználatunkban a virtuális könyv digitális, elektronikus megjelenést jelent, azaz olyan könyvet, amelyet digitális formában lehet olvasni, például asztali számítógépen, laptopon, okostelefonon vagy e-könyv olvasón. E könyvek előnyei közé tartozik, hogy helytakarékosak, könnyen hozzáférhetők és sokféle formátumban elérhetők. Hátrányai közé tartozik, hogy nem mindig rendelkeznek ugyanazzal a minőséggel és jogvédelemmel, mint a nyomtatott könyvek, és hogy néhány ember számára fárasztóbb lehet olvasni őket képernyőn, keskeny kijelzőn.

Tovább olvasom

A magyar média jövője. A kultúra mint a demokrácia lelkiismerete

A hozzáférés demokratizmusa. Szembenézés a demokratikus kultúra normarendszerével és etoszával

A demokratikus kultúra kérdése

demokratikus-kultura.gifA magyar média jövője nem a képernyőn tetszelgő politikusok és buta sznobok ügye. A médiarendszer megújulása annyit jelent, hogy végre megérkezik a jelen társadalomba, otthagyja a késő Kádár-kor rettenetes ízlésvilágát és antidemokratizmusát. Minden olyan intézmény, amely ezt a folyamatot segíti: hasznos. A magyar médiarendszer többé nem lehet az elit belügye. Átalakításával a Kádár-kor utolsó kulturális iszonyata tűnne végre el.

Ez az írás 10 évvel ezelőtt, 2007-ben jelent meg az azóta megszűnt Hírszerző portálon. Hogy a helyzet milyen irányban változott azóta, ki-ki döntse el saját tapasztalatai alapján.

A nyilvánosság szerkezetének átalakítása a nyilvánosság szerkezetének a része: azaz olyan gyakorlati cselekvés, amelynek szimbolikus ereje, lehetséges kulturális tőkéje vitathatatlan. Azoknak az intézményeknek a sorsa, amelyek a nyilvánosság szerkezetét megjelenítik, fenntartják, a magyar demokrácia megkülönböztetetten fontos kérdései. Amiről szó van, az semmi egyéb, mint a demokratikus, nyilvános közkultúra normáinak megjelenése a kulturális térben, vagy épp azok értelmezhetetlenné válása.

Azaz: ezek az intézmények definiálják a hozzáférés technológiáit, illetve jelentős mértékben hozzájárulhatnak a magyar nyelvű tartalmak gazdasági hátterének megteremtéséhez. Bármilyen szerkezeti átalakításra is kerül sor, annak céljai között ott kell, hogy szerepeljen a kortárs média kulturális forradalmának elősegítése.

*

Nem tudom, hogy mindazok, akik az utóbbi napokban a Hírszerzőn nyilvánosságra került, amúgy példátlanul centralizáló és értelmetlen állami vízfejet teremtő szerkezeti átalakításokra vonatkozó javaslatokat megtették, mennyire voltak a tudatában annak, hogy itt nem a "pártok közötti egyeztetés" a kérdés, hanem egy társadalom önreprezentációs, tematizációt és marginalizációt, a hozzáférés demokratizmusát, dinamizmusát egyaránt meghatározó meta- és megagépezetének megtervezése. S ugyan persze, törvénytisztelő állampolgárként mélységes bizalmam van (értsd: inkább volt) a parlamenti pártok működését illetően, de mindez tényleg nem csak rájuk és a mögöttük álló érdekcsoportokra tartozó kérdés.

Mert lássuk be, ami 1997 óta a magyar médiavilágban zajlik, az egyetlen, azaz egyetlen szempontból kielégítő: a pártok reprezentációjának szempontjából. Kicsit nyersebben fogalmazva, mindaddig, amíg a kereskedelmi televíziók az épp szükséges mértékben depolitizálhatóak, illetve a kulturális állampolgárság dimenziói helyett a fogyasztók gyors kiszolgálásában érdekeltek, az MTV teljes mértékben zsarolható, s a pártok, ha kedvük szottyan, időnként zsarolják is, addig ezek a szervezetek ellenérdekeltek a nyilvánosság szerkezetének átalakításában.

*

Úgy becsületes, ha megírom, hogy erre a szomorú és szorongató következtetésre nem pusztán az íróasztal mögött ülve jutottam. Az elmúlt években számos vitában vettem, vehettem részt, beszéltem, beszélhettem döntéshozókkal, s azt kellett tapasztalnom, hogy minden egyes fél végtelen jóindulata ellenére, a médiarendszer reformja odébb van, mint valaha. S nem azért, mert miniszterek, tanácsadók, államtitkárok, kormánypárti és ellenzéki tagok jó, vagy rossz emberek, hanem azért, mert kényszerűen kiszolgálják azt a hatalmat, amelyből élnek, s amelynek védettjei, részesei, kiváltságosai.

Nincs is ezzel semmi baj. Nincs, addig, amíg a társadalom különböző csoportjainak érdekei és a demokratikus kultúra eszményének elkötelezett pártok érdeke a gyakorlatban - legalább részben - egybeesik. Az a rendszer, amelyben a jóléti társadalmak médiahatóságai kialakultak, erre az egybeesésre épült - s nem ok nélkül, és gyakran sikerrel. Külön elemzések kérdése, hogy nálunk ma miért nem működik mindez, de attól tartok, hogy a teljes társadalomtudományi összefüggésrendszer felvázolása meghaladhatja a Hírszerző olvasóinak s szerkesztőinek türelmét.

E helyt most arról kellene beszélnünk, hogy mit jelent a politikai osztály önérdekének szembekerülése a demokratikus kultúra normarendszerével és etoszával.

Mindenekelőtt a kedves olvasók gondoljanak arra, hogy hány alkalommal ültek úgy a képernyő előtt, hogy annak nyomán, amit láttak, magukban azt kérdezték: vajon hol van a médiahatóság? S valóban: hol van, hol volt az ORTT akkor, amikor; amikor akarva-akaratlan, gyakran inkább tudatlanságból, mint rosszindulatból, a televíziók és rádiók naponta vették semmibe az állampolgári egyenlőség, a szegénység méltóságának eszméjét, amikor naponta látják, hogy a rasszizmus számtalan diskurzusa van jelen a mediális életvilágban.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása